Az okos kesztyű divatos és meleg

Akár kisebb gyermekünk van, akár pedig nagyobb, biztosak lehetünk abban, hogy az érintő képernyős telefon és tábla gép mánia előbb-utóbb őket is eléri majd. Fontos azonban, hogy még akkor is könnyedén tudják használni a készülékeket, ha éppen hatalmas hideg van kint és be kell öltözni. Azt már mindenki tudja, hogy a hagyományos kesztyűkben nem lehet használni egyik érintő képernyős eszközt sem, éppen ezért le kell venni, ha telefonálni szeretnénk. Éppen ezért a ruha gyártók az elmúlt időszakban kifejlesztettek egy olyan anyagot, amelynek köszönhetően a telefon már az ebből az anyagból kesztyűben is könnyedén használható. Így pedig nem gond még a hideg sem. Fontos, hogy a kesztyű bizonyos része ilyen csak, általában két, vagy három ujj eleje, éppen ezért csak ezeket használva tudunk majd kommunikálni. Az okos ruhák pedig ugyanolyan melegek és divatosak, mint a hagyományos darabok, így az elterjedésük pár hónap alatt meg is történt. Színben és méretben pedig több típus is van, éppen ezért már ez miatt sem kell aggódnunk.

2016-05-07