Az alkohol fogyasztásnak vannak következményei

Sokaknak problémát okoz, hogyha elmennek szórakozni, akkor milyen módon jussanak haza. Éppen ezért vagy tömeg közlekedéssel mennek, vagy hagyományosan taxival, vagy éppen gyalog. Akik pedig nem fogyasztanak alkoholt, gyakran elvállalják a sofőr szerepét. Azonban ha szeretnénk biztosra menni, mindenképp legyünk tisztában azzal, hogy melyek azok a lehetőségek, amelyek a rendelkezésünkre állnak, amikor ki szeretnénk deríteni, hogy mekkora mennyiségű alkohol van a vérünkben. Többek között az alkohol kalkulátor vezetés előtt mindenképp használható, hiszen hosszú távon mindig olyan eredményeket hoz nekünk, amelynek köszönhetően egyáltalán nem akarunk majd autóba ülni. Fontos, hogy azt is tudjuk, hogy amikor autóba ülünk, ráadásul mindezt ittasan tesszük, és a rendőr megállít minket, akkor komoly büntetési tételekkel kell számolnunk. Ha pedig ez már a sokadik alkalom, akkor még a jogosítványunk is veszélybe kerülhet. Ekkor pedig érdemes mérlegelni azt, hogy mikor igyunk és mikor ne, hiszen az ilyen büntetési tételeknek mindig nyoma van.