A sok hiányzás eredménye

Mindenkinek vannak rossz napjai, és akadnak olyanok is amikor meggyengül az egészségük, és nem jönnek helyre olyan hamar, mint mások, vagy ahogy azt mások gondolnák. Mivel nem vagyunk egyformák, ezért gyakran van, hogy egyeseknek egy kis megfázás is ledöntheti a lábáról akár hosszú hetekre is. A dolgozó emberek munkaadója pedig nem szokta elnézni az ilyen hiányzásokat, és sokszor nem jutalmazza, hanem elbocsátja ezeket a gyengébb immunrendszerű lassan gyógyuló alkalmazottakat. Ebben az esetben a gyógyulás után az első lehetőségeket akár a Komárom munka területén is meglelhetjük, amennyiben ebben a városban kívánunk előre jutni, vagy itt kívánunk elhelyezkedni. Fontos viszont itt megjegyezni, hogy ha a gyógyulásunk nem teljes mértékű, akkor nem szabad még állást keresni, és interjúra járni, nehogy visszaessünk, és ez legyen az akadálya a leendő munkahelyünk megtalálásának. Ilyen formán, akár ennek a munkahelynek is az akadálya lehet ugyan az a betegség, ami miatt az előzőt is elveszítettük.